A Dzsaj Bhím Közösség hívott meg engem (Pardípet), Bharát és Swatit, hogy látogassuk meg az iskolájukat és a szervezetüket, és hogy részt vegyünk azokban a tevékenységekben, amelyeket azért végeznek, hogy javítsanak a magyarországi roma közösségek helyzetén. A romák Magyarország teljes lakosságának 6-7%-át képezik. Elkülönített gettókban élik az életüket! Az életmódjuk teljesen idegen a magyarok számára, annak ellenére, hogy 700-1000 éve együtt élnek velük. A romák valószínűleg Kr. u. 1300 körül hagyták el Indiát. Évszázadokon keresztül megkülönböztetés és üldöztetés volt az osztályrészük. Őket gyanúsítják először, ha bármilyen bűntény vagy fegyelmezetlenség történik. A „cigány” szót sértésként is használják, olyasmi jelentéssel, hogy „szélhámos”. Úgy tűnik, hogy kevés magyar találkozott valójában romákkal, mégis mindenki egyetért azokkal a sztereotípiákkal, hogy a romák elhanyagolt kinézetűek és csalók stb., vagy lehet, csak filmekben látták őket, ahol a cigányokat/romákat lecsúszott szereplőkként mutatták be.

2008 április 14-én jelent meg egy cikkem Iskolák, mosdók vagy templomok? címmel, és azt hiszem aznap, vagy legalábbis nem sokkal utána kaptam egy emailt Derdák Tibortól, aki kedvezőn méltányolta a cikket. Derdák Tiborral ekkor vettük fel először a kapcsolatot. Talán Ámbédkar születésnaőjával is egybeesett ez a dolog, ami szerencsésnek bizonyult számomra, mert kapcsoaltba léphettem Derdák Tiborral. Ő mesélt nekem a különféle tevékenységekről, amelyeket a cigányok/romák helyzetének előbbrevitele ügyében tesznek. Amíg meg nem ismertem Tibort, addig a cigányokkal/romákkal kapcsolatos ismereteim elég korlátozottak voltak, csak néhány dolgot tudtam, amelyeket angol filmekben láttam (ezek eltorzított történetek voltak, ami a cigányokat/romákat illeti). Majd egy éven át folytattuk a levelezésünket és az információcserét, amikor kaptam egy emailt, amelyben meghívott, hogy látogassam meg a Dzsaj Bhím Közösséget. Örültem az emailnek, hogy lehetőségem nyílik új emberek életmódját megismerni, illetve több lehetőségem nyílik beszélni Dr. B.R. Ámbédkarról és a küldetéséről.

2009 szeptember 24-én érkeztünk meg (Pardíp és Bharát) Budapestre, ahol a Dzsaj Bhím Közösségtől Mr. Szabolcs fogadott minket a repülőtéren. Aggódtunk hogyan fognak elérni minket, de amint megláttuk Szabolcsot megnyugodtunk. Szívélyes fogadtatásban részesített minket, és úgy kezdtünk el beszélgetni, mintha évek óta ismertük volna egymást. Aznap este értünk Sajókazára (Swati ott várt minket, mivel ő már két nappal hamarabb megérkezett). Sajókaza egy Miskolctól kb. 30 km-nyire északkelet irányban fekvő település, lakossága 3300 fő, amelynek körülbelül fele cigány/roma származású. A többségük a falu szélén gettókban lakik! Az életmódjuk nagymértékben eltér a falubeli magyarokétól. Hajdan az 1900-as években szinte minden sajókazai roma a közeli bányákban dolgozott, de jelenleg szinte 100%-os a munkanélküliség köztük. A havi segélyeken élnek, amelyet a kormány utal ki nekik. Sajókaza nagyon szép falu (hasonlít az indiai falvakhoz), a hatalmas mezők, amelyek körülveszik a falut India Pandzsáb tartományának falvaira emlékeztettek. Mindenki örömmel osztotta meg az életét velünk, főként a cigányok/romák. A magyarok mindaddig romáknak néznek minket, amíg meg nem szólalunk, akkor ugyanis rádöbbennek, hogy mivel angolul beszélünk, ezért valamilyen Harmadik Világbeli országból jövünk.

Mivel külsőre nagyon hasonlítunk a romákra, ezért sokan romáknak néznek minket. Nem is egy idős cigányasszony mondta azt, hogy „olyanok vagytok, mint az unokáim”, és ez már csak azért is hihetőnek tűnik, mert úgy tartják, hogy a romák indiai származásúak. Az élet nem könnyű a romák számára, mert az indiai érinthetetlenek kasztjához hasonlóan sokszor részesülnek hátrányos megkülönböztetésben. Három templom van Sajókazán, de ezek egyikébe se lép be soha egyetlen roma sem, és megkérdeztem néhányukat, hogy miért nem szeretnek templomba járni. Sokan így válaszoltak: „a társadalom nem bánik jól velünk, lenéznek minket és ezért nem érezzük úgy, hogy el kellene mennünk”. Ez a hindu templomokra emlékeztetett, ahova az érinthetetleneknek tilos belépni.

Tibor megkért minket (Bharát és engem), hogy tanítsak a Dr. Ámbédkar gimnáziumban Indiáról, az indiaii kultúráról és a kasztrendszer problémáiról. A diákok nagy érdeklődéssel hallgattak minket Indiáról. Sokan tettek fel jó kérdéseket a hinduizmus kasztrendszerével kapcsolatosan. Jó érzés volt látni, hogy a Dzsaj Bhím Közösség Dr. B.R. Ámbédkar nyomdokaiban halad, és hogy az iskola diákjai ismerik a hindu kasztrendszer rákfenéjét. Ugyanezeket Hegymegen is tanítottuk.

Egyik este mi (Bharát és én) angolt tanítottunk a nőknek a Rózsaszín Házban. Egyik szombaton pedig részt vettünk a Benő és Kubu által szervezett tudatossági programon a Rózsaszín Házban, és bátorítottuk a romákat egy jobb élet reményének ígéretével. Részt vettünk a Benő által szervezett dráma és énekórákon, és táncoltunk is a romákkal. Nagyon jók voltak hozzánk, és otthon éreztük magunkat.

Megkérdeztem egy hölgyet, hogy milyen álmokat dédelget. Azt válaszolta, hogy azt szeretné, ha a gyerekei iskolába járnának, majd egyetemre, és utána jó állást kapnának, és jól keresnének. Azt is mondta, hogy szeretne az óceán mellett élni. Örültem, hogy azt mondta, hogy szeretné a gyerekeit iskolába küldeni, hogy műveltek legyenek, és így hozzájárulhatnak ahhoz, hogy lekerüljön a romákról az a bélyeg, hogy lusták és nem szeretnek tanulni.

Meglátogattuk a sajókazai óvodát is, ahol a gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadtak minket, mindenki szerette volna, ha lefényképezzük, nagyon sok képet készítettünk a gyerekekkel.

Mielőtt még bővebben írnék a Dzsaj Bhím Közösséggel való együttműködésemmel kapcsolatos tapasztalataimról, szeretnék kitérni egy problémára, amellyel szembesültem, azaz a nyelv problémájával, és azzal, hogy az angol nyelv tanulása hogyan oldja meg a romák különböző problémáit. (Ez az egyetlen probléma, amely engem személy szerint érintett, mivel elég kevesen beszélnek angolul.)

Azzal kezdeném, hogy elmesélek egy indiai példát, ahol a teljes népesség körülbelül 25%-a az érinthetetlenek kasztjába tartozik, őket tisztátalannak tekintik, régen az emberek nem szívesen látták őket, meg sem érintették őket, még az árnyékukat is tisztátalannak tartották, ez volt a helyzet egészen India függetlenségéig, azaz 1947-ig. Ezután az érinthetetlenek körülményei javulni kezdtek, részben az oktatási reformoknak, részben pedig annak köszönhetően, hogy az Indiai Alkotmány képviseletet biztosított számukra kormányban. Az angol nyelv csodálatos eszköznek bizonyult az érinthetetlenek számára. Manapság azokat az érinthetetleneket, akik beszélnek angolul többre tartják azoknál az érinthetetleneknél, akik nem. Például senki sem mer rosszul bánni azokkal, akik beszélnek angolul. Egyetlen más nyelv sem ért el semmi ehhez foghatót az érinthetetlenek számára. Mahatama Jotiba Phule, Savitribai Phule arra ösztönözték az érinthetetleneket a 18. sz-ban, hogy tanuljanak és tanuljanak meg angolul is, mivel tudták, hogy egyedül az angol nyelv segíthet az érinthetetleneknek, hogy a kasztrendszer láncait eltörjék. Savitribai Phule a következőket írta egyik versében:

Ébredj, kelj fel és oktass. Zúzd szét a hagyományt – adj szabadságot!

Az afro-ameriakaiak olyan jól megtanultak angolul, hogy anyanyelvükké vált, és így az erőszak már régebbtől fogva alábbhagyott. Az angol nyelvet fegyverként lehet bevetni a jogtalanság ellen, és hogy erőt merítsenek, az egész világ elé tárhatod a problémáidat, míg máskülönben az információ elzárt marad. Remélem, hogy nem szeretnétek egy olyan béka lenni, amely egy kútban él, és azt gondolja, hogy az ő kútja az egész világ. Tovább kell gondolnunk ennél. Az angol nyelv egy új személyazonossággal ajándékozta meg az érinthetetleneket. Habár nagyon kevés érinthetetlen van Indiában, aki ír is angol nyelven, mégis azok, akik írnak, egy olyan hatalmas irodalmat hoztak létre, amely sok segítséget nyújtott az igazságtalanság elleni, a méltóságért folytatott harcban. Egyedül az angol nyelv készíthet fel a világpiacra, az állásokra.

Amellett, hogy az oktatásban való részvételre biztatta az érinthetetleneket, Dr. Ámbédkar arra is bátorította őket, hogy hagyják el a gettókat és a falvakat, és menjenek a városokba, ami épp az ellenkezője volt annak, amit Gandhi mondott. Dr. Ámbédkar egy jövőbe látó ember volt, aki nagyon is tudatában volt annak, hogy mindaddig, amíg az érinthetetlenek gettókban és falvakban élnek, a fejlődésük lehetetlen. Csak akkor juthatnak könnyebben hozzá az iskolai oktatáshoz és más lehetőségekhez, hogyha bejönnek a nagyvárosokba. Ugyanez vonatkozik a romákra is, ott kell hagyniuk a gettókat és a falvakat és meg kell próbálniuk a városokban élni, ahol több lehetőségük nyílik arra, hogy önmagukat fejlesszék.

Amikor a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium diákjaival beszélgettünk, elmondtam nekik a gondolataimat a nyelvi problémával kapcsolatosan. Az egyik diák, Benő testvére érdekesen reagált a felvetésemre: „nem adnak nekünk lehetőséget, hogy tanuljunk, most mégis tanulunk, és amikor jövőre újra eljössz, addigra már jobban fogunk tudni angolul”. Ez olyan jólesett nekem, hogy tisztában vannak azzal, hogy szükségük van az angol nyelvre, és hogy tanulják is.

Az angol a hatalom nyelve, ha bármilyen információhoz hozzá szeretnél jutni, akkor angolul megteheted. Sokkal több mindenhez férhetsz hozzá… Ne engedd, hogy a nyelv akadály legyen abban, hogy hozzáférhess a tudáshoz. Döntsd le a korlátokat és szokd meg az angol nyelvet – csak ez segíthet abban, hogy egyenjogú legyél.

Mindaddig, amíg a romákat lenézik, addig nem mondhatod, hogy az országod egy fejlett ország. Mindenkinek egyenlő jogokat kell biztosítanod. Hogyan mondhatod, hogy egy fejlett országban élsz, amikor a lakosság 7%-a szégyenteljes körülmények között él? A magyarok a romákat a legproblémásabb közösségnek tekintik az országban, különböznek a többi magyaroktól. A magyarok azért gyűlölik őket, mert a nehéz időkben az emberek szeretnek valakit gyűlölni, és mivel gyengék, azért a romák könnyű célpontként szolgálnak. Még egy rendőrfőnök, Pásztor Albert is úgy nyilatkozott, hogy „Minden bűntény minden elkövetője cigány”, de nem ártana őt felvilágosítani arról, hogy az, hogy valaki nem művelt, munkanélküli, bűntettes nem attól függ, hogy mi a bőrszíne, hanem sokkal több annál, egy társadalmi probléma, amelyekkel a romáknak meg kell küzdeni, a szegregáció (elkülönítés) problémája, amely az élet minden területén felbukkan. A roma gyerekeket arra kényszerítik, hogy külön osztályba járjanak, és számíthatunk-e jobbra később, ha már a kezdet ilyen? A roma gyerekek úgy nőnek fel, hogy folyamatosan elembertelenítik, megalázzák, üldözik és elutasítják őket. Azt olvastam, hogy tíz évvel ezelőtt még külön bögrék és tányérok is voltak a roma gyerekek számára. Arról is olvastam, hogy sokszor a roma gyerekeket értelmi fogyatékosnak kiáltották ki, és speciális iskolákba küldték őket, és manapság az ilyen iskolák diákjainak 90%-a roma származású. Úgy tűnik még a speciális iskolák is nagyobb érdeklődést tanúsítanak a roma gyerekek iránt, mint a normálisak iránt, talán mert több pénzt/juttatást kapnak ezen értelmi fogyatékosnak minősített tanulók után.

Nem a romák jelentik az igazi problémát, hanem az önző és lelketlen társadalom, amely nem akar egyenlő jogokat biztosítani számukra.

Nem sok embert érdekel a romák helyzete, és az, hogy megoldják a problémáikat. A Dr. Ámbédkar nyomán létrejött Dzsaj Bhím Közösség Észak-Magyarországon dolgozik, ahol egy iskolát indítottak Dr. Ámbédkar Gimnázium és Szakképző Iskola néven. Az iskola Sajókazán található, illetve egy ugyanolyan nevű másik iskola van még Hegymegen is. Olyan területeken dolgoznak, ahol a roma gyerekek számára semmi esély nem nyílik arra nézve, hogy felsőbb iskolai végzettséget szerezzenek. Alig megy valaki közülük középiskolába. A Dzsaj Bhím Közösség fő célja az, hogy elősegítse a romák életkörülményeinek jobbítását, hogy segítse őket abban, hogy kijöjjenek a nyomorból, hogy támogassa őket abban, hogy egyenlő társadalmi és gazdasági státuszt érjenek el a magyar társadalomban. A Dszaj Bhím Közösség próbálkozásainak köszönhetően a diákok az élet új értelmének nyomában vannak. Sőt a Dzsaj Bhím Közösség hamarosan azt tervezi, hogy a bangladesh-i Grameen Bankhoz nyomdokaiba lépve (amely milliók életére gyakorolt hatást) egy Mikro-finanszírozási Intézményt alapítana.

Fordította – Anikó